Sziasztok!
Hétfőtől-péntekig, vagyis 2014.06.16-tól egészen 2014.06.20-ig iskolakiránduláson voltam a Velencei-tó mellett. A tótól pár méterre volt a szállásunk az Angyalföldi Önkormányzati Ifjúsági Tábornál. Tök jó volt, rajtunk kívül volt még 2 tábor. Egy karatetábor a másik pedig a zenetábor! Képzelhetitek, hogy milyen hangzavar volt ott! 🙂 Leírom, hogy milyen volt, fogadjátok szeretettel a naplómat:
Hétfő:
Reggel 05:00-kor ébredtem! Vonattal utaztunk, egyszer szálltunk át Kőbánya-Kispesten.
Utána megérkeztünk a szállásra, rögtön kiválasztottam az emeletes ágyat, persze a tetejét.
Délután elmentünk a strandra. NAGYON hideg volt a víz!
Visszaértünk és 22:00-kor volt a takarodó!
Kedd:
Reggel 07:00-kor ébredtem, a reggeli 2 szelet sajt, 3 karika uborka és kenyér volt!
Elmentünk várost nézni, templomokat, múzeumokat. Utána irány Sukoró, ahol láttunk valami katonai emlékművet, valamint egy múzeumot, amelyben kitömött állatok voltak. Gyerek kalandparkba is mentünk, tök jó volt!
Végül este elmentünk a strandra, ha már az orrunk előtt volt a tó!
Szerda:
Kicsit korábban keltem, mint kellett volna! Rohantunk reggelizni, onnan kaptunk egy hideg csomagot!
Utána elmentünk Székesfehérvárra és várost néztünk egy kis vonattal. Később voltunk templomban, múzeumban, egy játékmúzeumban és elmentünk fagyizni. Vaníliás-sztracsatellás fagyit ettem
Az esti program ismét a strandra!
Csütörtök egyben a szülinapom! 11 éves lettem!
Délelőtt elmentünk a strandra és homokvár építő verseny volt. A MI várunk osztálytársammal, Szaszával, valamint Bellával és Olivérrel volt a bonbon vár.
Délután elmentünk Agárdra és megnéztük a Gárdonyi Géza emlékházat, majd elmentünk hajókázni és egyszer olyan közel mentünk a nádasokhoz hogy meg lehetett érinteni a nádast ami felülről olyan, mint egy kis sziget!
Utána készülődtünk, mert este Ki Mit Tud versenyt rendeztek!! Mi írtunk egy verset és azt adtuk elő énekelve.
Pénteken meg nagyon nem csináltunk semmit azon túl, hogy hazavonatoztunk!
Hazafelé:
Fotó: Saját
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: